"Bízva bízzál"

Ott mászkált a bizalom szó az agytekervényeim között, amikor a mostani írásomnak készültem címet adni, de így, önmagában elég sutának tűnt. Aztán, egyszer csak, eszembe jutott a híres műnek ez a szelete:

„AZ ÚR
Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!”

Besötétedett, mire a kapuhoz értem. Már csak a teherportán lehetett közlekedni. Egy idő után a portásokkal arcról ismerhettük volna egymást, ez azonban nem következett be. A portánál már potyogtak a könnyeim, ezért mindig elfordítottam a fejemet. Mire a villamoshoz értem már mindegy volt, merre nézek, visszatarthatatlanul megindult a zápor.  Szerettem volna ottmaradni még Vele, de már siettem Hozzájuk.

Ebben a kórházban reggel 8-tól este 8-ig voltam Őszibarack mellett. Reggel alig vártam, hogy beérjek hozzá, egyre csak szaporáztam a lépteimet a parkon keresztül. 

Megérkeztem – a kávé automatához. A kávéautomata a barátom lett, tudtam mire számíthatok vele kapcsolatban, hiszen minden reggel ugyanolyan ízű kávéval várt.  Szükségem volt pár percre, amíg kávét kortyolgattam, hogy igazán ott tudjak lenni, ahova készültem, hogy teljesen Őszibaracknak szentelhessem az időmet.

Az első napokban gyakran kerített hatalmába a félelem, hogy mi lesz éjszaka, mire érek vissza reggel.  Érlelődött, aztán megszületett bennem a döntés: bízom abban, hogy Őszibarackot éjszaka is, - és persze nappal is – a legjobb, legnagyszerűbb szakemberek látják el. Így vált elviselhetővé az idő, amit nélküle töltöttem.

Esténként azért hazafelé is igyekeztem, mert azt is alig vártam, hogy otthon levő családom ifjabb és kevésbé ifjabb tagjait ébren találjam. Szerettem volna legalább pár szót váltani velük elalvás előtt. Reggel pedig, mielőtt visszaindultam Őszibarackhoz, még egy utolsó pillantást vetettem a még alvó gyermekeimre. Leírhatatlan az érzés, ami ilyenkor az anyai szívet átjárja. Béke és boldogság. S megint csak abban bíztam, hogy ők is jó közegben vannak egész nap, s megbirkóznak azzal, hogy az együtt töltött idő minimálisra zsugorodott, s reméltem, hogy a helyzet okozta összes körülménnyel is megküzdenek.

Sokszor fogadott az otthonihoz hasonló kép, amikor megérkeztem Őszibarackhoz. Ha még aludt, őrajta is ugyanazt a békét és boldogságot láttam, mint az otthonlevőkön. Minden küzdelem ellenére csak a belülről fakadó szépség rajzolódott ki az arcára. Így teltek-múltak a napok, összesen 56 nap a steril boxban, s azon túl.

Megtanultam, hogy nem lehetek egyszerre két helyen, ezért inkább igyekeztem teljes lényemmel ott lenni ahol éppen voltam, s bíztam abban, hogy rendben mennek ott is a dolgok, ahol éppen nem vagyok.