Ott mászkált a bizalom szó az
agytekervényeim között, amikor a mostani írásomnak készültem címet adni, de így,
önmagában elég sutának tűnt. Aztán, egyszer csak, eszembe jutott a híres műnek
ez a szelete:
„AZ ÚR
Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!”
Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!”
Besötétedett,
mire a kapuhoz értem. Már csak a teherportán lehetett közlekedni. Egy idő után
a portásokkal arcról ismerhettük volna egymást, ez azonban nem következett be. A
portánál már potyogtak a könnyeim, ezért mindig elfordítottam a fejemet. Mire a
villamoshoz értem már mindegy volt, merre nézek, visszatarthatatlanul megindult
a zápor. Szerettem volna ottmaradni még Vele, de már siettem Hozzájuk.
Ebben a kórházban
reggel 8-tól este 8-ig voltam Őszibarack mellett. Reggel alig vártam, hogy
beérjek hozzá, egyre csak szaporáztam a lépteimet a parkon keresztül.
Megérkeztem – a
kávé automatához. A kávéautomata a barátom lett, tudtam mire számíthatok vele
kapcsolatban, hiszen minden reggel ugyanolyan ízű kávéval várt. Szükségem volt pár percre, amíg kávét
kortyolgattam, hogy igazán ott tudjak lenni, ahova készültem, hogy teljesen Őszibaracknak
szentelhessem az időmet.
Az első napokban
gyakran kerített hatalmába a félelem, hogy mi lesz éjszaka, mire érek vissza reggel.
Érlelődött, aztán megszületett bennem a
döntés: bízom abban, hogy
Őszibarackot éjszaka is, - és persze nappal is – a legjobb, legnagyszerűbb
szakemberek látják el. Így vált elviselhetővé az idő, amit nélküle töltöttem.
Esténként azért
hazafelé is igyekeztem, mert azt is alig vártam, hogy otthon levő családom ifjabb
és kevésbé ifjabb tagjait ébren találjam. Szerettem volna legalább pár szót
váltani velük elalvás előtt. Reggel pedig, mielőtt visszaindultam
Őszibarackhoz, még egy utolsó pillantást vetettem a még alvó gyermekeimre.
Leírhatatlan az érzés, ami ilyenkor az anyai szívet átjárja. Béke és boldogság.
S megint csak abban bíztam, hogy ők
is jó közegben vannak egész nap, s megbirkóznak azzal, hogy az együtt töltött
idő minimálisra zsugorodott, s reméltem, hogy a helyzet okozta összes
körülménnyel is megküzdenek.
Sokszor fogadott az
otthonihoz hasonló kép, amikor megérkeztem Őszibarackhoz. Ha még aludt, őrajta
is ugyanazt a békét és boldogságot láttam, mint az otthonlevőkön. Minden
küzdelem ellenére csak a belülről fakadó szépség rajzolódott ki az arcára. Így
teltek-múltak a napok, összesen 56 nap a steril boxban, s azon túl.
Megtanultam, hogy
nem lehetek egyszerre két helyen, ezért inkább igyekeztem teljes lényemmel ott
lenni ahol éppen voltam, s bíztam abban, hogy rendben mennek ott is a dolgok,
ahol éppen nem vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése